Oltásellenes vitában jött elő érvként, hogy az USA területén élő amishok nem oltanak aztán mégsem haltak ki. Nos, ez egy remek alkalom, hogy megkapargassuk a témát. Valóban nem oltanak? Kihaltak? Mindjárt kiderül.
Kik azok az amishok?
Az amishok anabaptista keresztény közösség, amelynek születése a 16. századi európai reformációhoz kapcsolódik. A svájci-német anabaptista vallási csoportokból az 1710-es években váltak ki és szerveződtek önálló csoporttá Jakob Amman (1644-1730) vezetésével, akinek a nevéből maga az amish szó is ered, akinek Mivel a reformáció után egy viszonylag hosszabb, hol többé-hol kevésbé kiterjedt vallásháborús időszak jött Európában, az amishok jelentős része 1717-től több hullámban az észak-amerikai kontinensre vándorolt át. A svájci német és német származású közösség egy sajátos német dialektust (Deitsch, pennsylvániai német) használ, természetesen az angol nyelv mellett.
Az amish közösség saját normarendszere és életmódja miatt élesen elválik a többségi amerikai társasalomtól, mintha valahol a 17. században ragadtak volna. Ez azonban csak részben igaz, bár a modern technológiai eszközöket jelentős részben elutasítják, de az amish közösségek nem teljes izolációban léteznek. A fiatalok 18 éves korukban szabadon elmehetnek a világi életet megismerni, kipróbálni, élhetnek a külső világ szokásai szerint. Pár év elteltével aztán eldönthetik, hogy visszatérnek-e az amish közösségbe vagy nem.
Az amishok túlnyomórészt az Amerikai Egyesült Államokban (főként Pennsylvnia, Ohio, Indiana államban) élnek, jelenlegi létszámuk kb. 410 ezer fő. Kisebb közösségeik előfordulnak Kanadában vagy Dél-Amerikában. Az egyes amish közösségek között vannak kulturális különbségek is, melyek meghatározzák, hogy pl. milyen technológiai eszközök használatát tartják elfogadhatónak vagy miként viszonyulnak az egészségügyi ellátórendszer igénybevételéhez.

Amishok egészségmagatartása
Sokan azt gondolják, hogy az amishok a középkorban ragadtak és elutasítanak minden modern orvosi ellátást, de ez nem így van, inkább csak szelektíven használják azokat. A kisebb, mindennapi problémák esetében valóban előnyben részesítik a népi gyógymódokat, gyógynövényeket, imát és alternatív kezeléseket, de súlyos sérülés, műtét, szülési komplikáció vagy genetikai betegség esetében azért csak bemennek a kórházba és igénybe veszik a modern egészségügyet.
Az életmódjuk számos tekintetben protektívnek tekinthető, a sok fizikai aktivitás (ez nem külön „sportolást” jelent, hanem a mindennapi életbe, munkába beépült mozgást), a kevés dohányzás, az alkohol mellőzése, az erős családi-közösségi támogatás a modern civilizációs megbetegedésekkel szemben védő hatásúnak mondható és ez mérhetően működik is.
Az életmóddal szorosan összefüggő megbetegedések terén az amish közösségek helyzete jobb az USA átlag mutatóinál: alacsonyabb a 2-es típusú cukorbetegség és a kardio-vaszkuláris megbetegedések előfordulása. A daganatos megbetegedések összesített előfordulása is alacsonyabb, de ez nem minden ráktípusra igaz. A dohányzással, alkoholfogyasztással, étrenddel és életmóddal szorosabban összefüggő daganatok előfordulása valóban alacsonyabb, de azok a megbetegedések, ahol ezeknek a tényezőknek kis szerepe van (pl. gyermekkori leukémiák), már nem mondhatók ritkábbaknak.
A kis alapító populáció, az endogámia (közösségen belüli családalapítás) és a genetikai izoláció miatt bizonyos recesszív genetikai eredetű betegségek az átlag amerikai népességnél jóval gyakoribbak lehetnek.
Az amish életmód másik gyenge pontja, hogy az amishok általában véve bizalmatlanabbak az egészségügyi ellátórendszerrel szemben. Kevésbé vesznek részt preventív vizsgálatokon, szűréseken. A betegségeiket meg többnyire otthon próbálják megoldani a rutinszerű gyógyszeres kezelések helyett, ez nyilván részlegesen vagy teljesen hatástalan megoldásokat jelent. Emiatt később, súlyos állapotban jutnak egészségügyi ellátáshoz.

Amishok és az oltások
Az amishok alapvetően nem sorolhatók be a klasszikus oltásellenes csoportok közé, az amish vallás önmagában nem tiltja általánosan a védőoltások alkalmazását, nincs is kategorikus elutasítottság az amish közösségben. Az oltási lefedettséget több kutatásban vizsgálták, az átoltottság közösségenként erősen változó, de általában jelentősen alacsonyabb a többségi amerikai népességhez képest. A különböző kutatások alapján a gyerekek jelentős része (50-70%) azért a fontosabb védőoltásokat megkapja, viszonylag kis arányban (15% körül) vannak a teljesen elutasítók.
Az oltásokhoz való viszonyt több minden befolyásolja. A hagyományokhoz jobban ragaszkodó (ortodox) közösségekben az oltásokkal szembeni ellenállás magasabb, míg nyíltabb szemléletű közösségekben alacsonyabb. Az oltásokkal szembeni nézetekben fontos szerepe van még a társas tényezőknek is, pl. a családfő vagy a közösség vezetőjének véleménye meghatározó lehet. Az oltást teljesen elutasítók döntő többége oltások mellékhatásaitól való félelmet nevezte meg fő okként, az okok között szerepel a modern orvoslással szembeni bizalmatlanság. Az oltások és a szelektív egészségügyi magatartás miatt csak akkor veszik igénybe az egészségügyi beavatkozásokat, amikor már saját módszerekkel nem boldogulnak, és ez negatívan hat minden preventív beavatkozásra, így a védőoltásokra is. A témával foglalkozók szerint, mivel az amishok nem utasítják el kategorikusan az oltásokat, megfelelően felkészített egészségügyi szakemberek jelentősen képesek lennének javítani az amish közösségek járványügyi prevencióját.
Az alacsony, részleges átoltottságnak meg is van a maga következménye, az amish közösségeket több járvány érintette az elmúlt évtizedekben. Szamárköhögésből több felfutás is volt (Delaware 2004-2005 és 2018), de volt több államra kiterjedő rózsahimlő (1991) és haemophilus influenzae (Pennsylvania, 1999-2000) járvány, na meg természetesen a kanyaró sem maradhat ki a felsorolásból (Ohio, 2014). A Covid-19 járvány keményen végigsöpört az amish közösségeken is, jelentős többlethalálozást okozva. Az amish közösségben a covid-elleni oltások elutasítottsága egyébként igen magas (75%) volt.
A járványok fő tanulsága az, hogy az adott közösség részleges átoltottsága problémát jelent, minden járványban érintett közösségben az adott betegség elleni védelemhez szükséges átoltottságtól messze elmaradt a valós érték. Az esetek döntő többségében gyerekeket érintettek, a megbetegedések elsöprő többsége (~90%) oltatlan személyeknél jelentkezett. Szinte mindig volt kórházi kezelést igénylő megbetegedés. A rózsahimlőnél több várandós anya is érintett volt, nagy szerencsére magzatkárosodás nélkül.
A járványokkal kapcsolatban fontos tudni, hogy a többségi társadalomtól való izoláció csökkentheti a külső fertőzések bejutásának gyakoriságát, de ha egy fertőzés mégis bekerül a közösségbe, az alacsony oltási lefedettség és a sűrű és szoros társadalmi kapcsolatok miatt gyors terjedés alakulhat ki. Az alacsony oltási lefedettség következtében az amish közösségek egyértelműen sérülékenyek az oltással megelőzhető fertőző betegségekkel szemben.

El nem tudom képzelni, ki és miért gondolja, hogy a gyerekének ez így okés?
Hogyan lesz ebből oltásellenes érvelés
Gyors kereséssel is több konkrét és jól dokumentálható példát lehet találni arra, amikor oltásellenes vagy oltásszkeptikus szereplők az amishokat az oltásokkal szembeni érvelés részeként használják. A lényege ezeknek az, hogy az amish közösség „oltásmentes, mégis egészséges”. Sőt (ha kicsit bátrabbak), akkor azért egészségesek, mert oltásmentesek. Hát, egyik sem igaz.
A covid után jelentek meg olyan írások, amiben tagadták azt, hogy az amish közösségeket érintette volna a járvány. Az amishok „nem oltottak, nem használtak maszkot, nem tartottak távolságot, nem zárkóztak be” és hát mégsem haltak ki. A helyzet az, hogy az amish közösségek igenis erősen kaptak a covid-járványból és jelentős (átlag népességhez hasonló) volt a többlethalálozás, ezt egészen szépe le is mérték a járványügyi hatóságok. Sőt, mivel az oltások elutasítottsága magas, a járványt követően az amish közösségekben tovább tartott a járvány, az oltatlan közösségekben továbbra is magasabb többlethalálozás maradt fenn.
Természetesen Kennedy jr. is megszólalt a kérdésben, szerinte a közösség nagy része nem oltat, ezért az amishok egyfajta természetes kontrollcsoportként hasonlíthatók az oltott amerikaiakhoz képest. Nagy meglepetést nem árulok el, ha azt mondom, hogy a botcsinálta oltásszakértőnknek itt sem sikerült eltalálni a valóságot, hiszen az amishok nem teljesen oltásmentesek, semmiképp nem tekinthetők „természetes kontrollcsoportnak” még akkor sem, ha most nagyvonalúan eltekintünk a többi zavaró változótól.
Még lehet találkozni azzal, hogy az amish közösségekben az autizmus előfordulása rendkívül alacsony, és ez az oltások hiányával magyarázható. Az amish közösségre vonatkozóan nagyon kevés autizmus kutatás érhető el, így első pillanatra tényleg úgy tűnik, mintha nem is lenne. De… az alacsony esetszámnak több magyarázata is van, az egyik ilyen, hogy korlátozott az egészségügyi hozzáférés és még az egészségügyi témájú kutatásokba való bevonás is nehézkes. Ezek megnehezítik az autizmus észlelését és diagnosztizálását az amish közösségekben. Kiegészíteném még azzal, hogy a diagnózis hiánya mellett a sajátos, tradicionális közösségi működés miatt az autizmus spektrum enyhébb változatai sokkal kevésbé eredményeznek látványos hátrányokat, így akár nagy részben észlelhetetlenek maradnak.

Némi tanulság
Először: az amish legenda lényege az, hogy ha van egy zártabb közösség, akkor azt valamilyen módon védettnek tekintik sokan. Mivel hermetikus izoláció a mai társadalmakban nincs, a járványok bejutnak és akkor pont a közösség szoros és zárt szerkezete miatt hatalmas esetszámmal végigsöpörnek az adott csoporton. Ez nem csak az amishokra igaz, hanem lényegében minden zártabb szubkultúrában, közösségben így van.
Az oltásellenes hálózatokban a kanyaró pont így szokott működni: néhány év nyugi után az átoltottság a kritikus szint alá esik, s akkor egyszer csak valahonnan érkezik egy donor és berobban a fertőzés. Ezt még időnként meg is szokták fejelni azzal, hogy a fertőző betegekhez beviszik a még meg nem betegedett gyerekeket, hogy legyen nekik is jó… még kis hazánkban is voltak olyan fantasztikus, Darwin-díjas ötletei az érintett szülőknek, mint a kanyaró- meg himlőparty szervezése.
Másodszor: az izolált helyzet megkönnyíti egyfajta idealizált kép kialakítását, ha nincsenek valós információink vagy nem tudjuk azokat ellenőrizni, akkor az adott csoport problémáiról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy nincsenek is. Egy számunka ismeretlen közösségről simán lehet olyan állításokat megfogalmazni, amiket könnyű elhinni, főleg, ha eleve összhangban van a hiányos ismeretekre épülő sztereotíp képpel.
Harmadszor: Persze lehet azt mondani, hogy azért jelenleg elég ritkák a járványok, hiszen évtizedenként egy-két esetben fordulnak elő. Hát akkor mi itt a gond, ezt ki lehet bírni, nem?
Itt nem szabad elfelejtenünk, hogy az amishok körében azért törnek ki viszonylag ritkán járványok, mert az átlagpopuláció magasabb átoltottsága védi őket. Az amish életmód nem jelent extra védelmet a fertőző betegségekkel szemben, viszont ők egy olyan társadalomban élnek, ahol a környező populáció magasabb átoltottsága egyfajta „golyófogó” jellegű, egyszerűen nem jut el (vagy csak sokkal ritkábban) a fertőzés hozzájuk. A covid pont azért jó példa, mert az amerikai lakosság ott nem volt immunis és ez a hatás nem létezett: telibe is kapta az amish közösségeket a járvány.
A jelenlegi oltásellenes érveléseknek ez pont egy fontos háttere: ha valaki most nem oltatja be a gyerekét, az átlagosan magas átoltottság miatt jó eséllyel így sem lesz soha sem beteg, főleg, ha nem nagyon érintkezik potenciálisan vírushordozó egyedekkel: nem utazik Európán kívül vagy nem kontaktol frissen érkezett harmadik országbeli bevándorlókkal. A gond ezzel az, hogy erre nincs élethosszig garancia, ez elég sérülékeny állapot: ha sokan gondolják úgy, hogy nem oltanak és leesik az általános átoltottság, akkor a védőhatás egy pont után rohamosan csökken, de akkor is gond van, ha olyan személyekkel érintkezik, akik fertőzőek.
Ma már viszonylag gyorsan fel tud borulni minden járványügyi satus quo. Anno a nagy pestisjárványnál Közép-Ázsiából Európa csücskéig 8 évbe tellett, amíg eljutott a járvány, ma már egy hordozó akár 24 órán belül is a bolygó bármely pontjára eljuthat, a Covid-19 2 hónap alatt jutott el, a „jé, ez micsoda” ponttól a „bakker, ez már mindenhol ott van” szakaszig. Ez most nem a konteósok szokásos rettegés narratívája, egyszerűen figyelembe kell venni, hogy a kemény munkával kivívott biztonságunk fenntartása is erőfeszítéseket igényel és még így sem teljesen magától értetődő. De okos ember készül a bajra és nem utólag kapkod…

Ha tetszett az írás, oszd meg másokkal is. Véleményedet, hozzászólásodat a Facebook oldalunkon várjuk! A honlapon található anyagok, információk egyike sem irányul betegség vagy betegségek diagnosztizálására, és nem helyettesítik az egészségügyi szakemberrel történő konzultációt.
Források:
- Amish. Wikipedia szócikk. LINK
- Health among the Amish. Grokipedia. LINK
- RFK Jr. Addresses Amish Community, Shares Views on Vaccine Safety and More. Children’s Health Defense. 2021.08.09. LINK
- Autism in Amish Communities: Myths, Facts, and Challenges. neuroLaunch. 2024.08.11. LINK
- Anderson C, Zhou S, Chi G. Population-Wide Vaccination Hesitancy among the Amish: A County-Level Study of COVID-19 Vaccine Adoption and Implications for Public Health Policy and Practice. Popul Res Policy Rev. 2023;42:70. doi: 10.1007/S11113-023-09816-9. PMID: 39867483
- Centers for Disease Control (CDC). Outbreaks of rubella among the Amish–United States, 1991. MMWR Morb Mortal Wkly Rep. 1991 Apr 26;40(16):264-5. PMID: 1901620.
- Centers for Disease Control and Prevention (CDC). Pertussis outbreak in an Amish community–Kent County, Delaware, September 2004-February 2005. MMWR Morb Mortal Wkly Rep. 2006 Aug 4;55(30):817-21. PMID: 16888610.
- Eggers P, Offutt-Powell TN, Henry L, Hong R. Pertussis outbreak in an Amish Community: Kent County, Delaware, 2018. Dela J Public Health. 2019 May 28;5(2):12-17. doi: 10.32481/djph.2019.005.004. PMID: 34467024; PMCID: PMC8396756.
- Fry AM, Lurie P, Gidley M, Schmink S, Lingappa J, Fischer M, Rosenstein NE. Haemophilus influenzae Type b disease among Amish children in Pennsylvania: reasons for persistent disease. Pediatrics. 2001 Oct;108(4):E60. doi: 10.1542/peds.108.4.e60. PMID: 11581468.
- Jackson BM, Payton T, Horst G, Halpin TJ, Mortensen BK. An epidemiologic investigation of a rubella outbreak among the Amish of northeastern Ohio. Public Health Rep. 1993 Jul-Aug;108(4):436-9. PMID: 8341776; PMCID: PMC1403405.
- Kirsch, S. Can you name >5 unvaxxed Amish who died from COVID? Why not? They are “supposed to be” dying in droves! Steve Krisch’s newsletter. 2023.05.23. LINK
- Scott EM, Stein R, Brown MF, Hershberger J, Scott EM, Wenger OK. Vaccination patterns of the northeast Ohio Amish revisited. Vaccine. 2021 Feb 12;39(7):1058-1063. doi: 10.1016/j.vaccine.2021.01.022. PMID: 33478791.
- Stein RE, Corcoran KE, Colyer CJ, Mackay AM, Guthrie SK. Closed but Not Protected: Excess Deaths Among the Amish and Mennonites During the COVID-19 Pandemic. J Relig Health. 2021 Oct;60(5):3230-3244. doi: 10.1007/s10943-021-01307-5. PMC: 8195242
- Wenger OK, McManus MD, Bower JR, Langkamp DL. Underimmunization in Ohio’s Amish: parental fears are a greater obstacle than access to care. Pediatrics. 2011 Jul;128(1):79-85. doi: 10.1542/peds.2009-2599. PMID: 21708796.
- Yoder JS, Dworkin MS. Vaccination usage among an old-order Amish community in Illinois. Pediatr Infect Dis J. 2006 Dec;25(12):1182-3. doi: 10.1097/01.inf.0000246851.19000.3e. PMID: 17133167.