AZ ANABOLIKUS SZTEROIDOK

A szteroidokról általában: 

Definíció szerint a szteroidok olyan szteránvázas, lipidek körébe tartozó vegyületek, melyek a gerincesek szervezetében jelentős biológiai szerepet játszanak. A szteroidok egyik fontos és jól ismert képviselője a koleszterin, melynek rossz híre mellett azért jelentős és fontos biológiai szerepe is van. A szteránvázas szerves molekulák közé tartozik a D-vitamin is, illetve számos hormon-hatású vegyület – lényegében az anabolikus szteroidok is ebbe a körbe sorolhatók. 





Különböző fajtái lehetnek:

Nemi hormonok, ilyenek a női ösztrogén és progeszteron (petefészek), és a férfiak szervezetében (konkrétan a herékben) termelődő tesztoszteron. A tesztoszteronnak a növekedés során kifejezetten fontos szerepe van a férfiakra jellemző izomtömeg kialakulásában, lényegében a testépítésben is ez az a hatás, amit megcéloznak az anabolikus szteroidok alkalmazásával. A szervezet “hormonkezelése” azonban az egyéb hormonális hatások miatt korántsem kockázatmentes – de erről később…

Másik hormoncsoportot a kortikoszteroidok alkotják, melyek a mellékvesekéregben termelődnek. Ilyenek a glükokortikoszteroidok és a mineralokortikoszteroidok. A glükokortikoszteroidok, ahogy a nevük is mutatja, a szénhidrátanyagcsere szabályozásában játszanak szerepet, de az immunrendszer hatékony működésének elengedhetetlen résztvevői is. A mineralokortikoszteroidok (mineral=ásvány) – mily meglepő -, az ásványi-anyag háztartásban játszanak fontos szerepet.

Az anabolikus szteroidok:

Az anabolizmus az anyagcsere építő folyamatainak gyűjtőneve. Az anabolikus szteroidok egyik csoportja a tesztoszteron, ami a férfias külső nemi jellegek kialakításáért (testszőrzet, hangszalagok növekedése) felelős hormon, de fontos szerepet játszik a fehérjeszintézisben és az izomtömeg növekedésében és nem utolsó sorban növeli az izomtömeget és fokozza az izomerőt. Ezek után egyáltalán nem meglepő, ha a testépítők és az erőnléti sportolók előszeretettel alkalmazzák.

A szteroidok az emberi szervezet által termelt szerves anyagok, az élő szervezetek számára elengedhetetlenek a normál működéshez, ám ha gyógyszer formájában, szintetikus szteroidokat alkalmazunk, annak bizony lehetnek hátulütői és vannak is. Az egyik klasszikusnak mondható, gyógyítás céljából alkalmazott szteroid a kortizol, amit különböző gyulladásos betegségekben és autoimmun betegségek esetén alkalmaznak előszeretettel, de ezt kizárólag orvosok által előírt dózisban és felügyelt körülmények között lehet alkalmazni. Ha ettől eltérnek, annak súlyos következményei lehetnek a mellékvesékre nézve.

A tesztoszteronnak is vannak olyan hatásai, melyek óvatosságra intenek.

A testépítők köreiben elég sokféle szintetikus szteroid-készítmény van alkalmazásban, igazából pénztárca függvénye, hogy ki melyiket alkalmazza, de hosszútávon egyik sem éri meg, hiszen a hipertrófizált izomzat és nagy izomerő mellé ajándékba kaphatunk néhány nem kívánatos mellékhatást.

Le kell szögezni, hogy a legtöbb adat az anabolikus szteroidok emberre gyakorolt hosszú távú hatásairól esetleírásokból származik, nem pedig hivatalos epidemiológiai tanulmányokból. Ennek oka leginkább az, hogy egyrészt senki nem kockáztat olyan kutatást, amiben egy túladagolt hormonhatás hosszútávú egészségkárosító hatásaira kíváncsiak (orvos-etikailag ilyen kísérletet nem is lehet csinálni) – másrészt az anabolikus szteroidok használata a legtöbb sportágban tilos, így aki használja, az is igyekszik eltitkolni.

Pont emiatt a súlyos és életveszélyes nemkívánatos hatásokat “aluljelentik” az egészségügyi hatóságok felé, és számolnunk kell azzal, hogy a hatás több évvel a használat után lép fel. Egy NIDA felülvizsgálat 19 halálesetet talált az anabolikus szteroidok használatához kapcsolódó közzétett esetjelentésekben 1990 és 2012 között; azonban sok szteroidhasználó más illegális szert (kábítószer, gyógyszer-hatóanyag) is használt, ami megnehezítette annak kimutatását, hogy az anabolikus szteroidhasználat okozta-e ezeket a haláleseteket.

Állatkísérletekben a magas dózisú anabolikus szteroid-bevitel összekapcsolódott a magas halálozási kockázattal.

A potenciális mellékhatások köre hosszú és több csoportban tárgyalható. A szív-érrendszeri kockázatok esélye magas, ide sorolható a magas várnyomás, véralvadási zavarok (vérrögképződés), táplálkozástól függően a vérzsír-profil megváltozása, szívroham, sztrók, érkárosodásból fakadó megbetegedések.  Mivel az anabolikus szteroidok egy része nemi hormonként is működik, előfordulhat csökkent spermatermelés, a herék zsugorodása, kopaszodás, egyes feltételezések szerint nőhet a hererák kockázata. Amennyiben nők használnak ilyen készítményeket, úgy a női hormonális rendszert megzavarhatják. Potenciálisan a szteroidok befolyásolhatják az immunrendszer működését, májkárosodást okozhatnak, hatással lehetnek a szedő mentális állapotára.

Mivel az anabolikus szteroidok szedésében nagyon kevés a konkrét kutatási eredmény ( a már részletezett okok miatt), az egészségügyi kockázatok mértéke gyakorlatilag ismeretlen – de valljuk be őszintén, egyik sem az a betegség amely a kockázat-nyereség mérlegen az utóbbi felé billentené a mérleg nyelvét.

A kockázatot természetesen befolyásolja számos más tényező, pl. milyen alapbetegségek állnak fenn (sok esetben az illető erről nem is tud), valamilyen egyéb életmódi tényezők állnak fenn vagy épp a szedett készítmény pontosan milyen hatóanyagú, mekkora dózisban és milyen időtartamban szedi valaki. Ahhoz, hogy ennek a kockázatait pontosan fel lehessen mérni, sok-sok kutatás kellene, ami nincs, mert… Sokan úgy gondolják, hogy velük ez úgysem történhet meg, de ezek meglehetősen gyakori és jelentős kockázatok, az egészségkárosodás annak észlelésekor sokszor már visszafordíthatatlan.

Erősen megkérdőjelezhető egészségügyi szempontból az a cél, hogy “jól nézzen ki” – már amennyiben a túlburjánzó, anatómiailag teljesen irreális izomrendszer jól tud kinézni. Ebben a jelenségben fontos szerepe van a testképzavarnak, erről a témáról is fogok írni a jövőben, mert nem csak ezen a területen de sok más táplálkozási problémában fontos szerepe van

Források:

  • Testosterone. Wikipedia szócikk. LINK
  • What are the side effects of anabolic steroid misuse? National Institute on Drog Abuse. LINK
  • Steroids and Other Appearance and Performance Enhancing Drugs (APEDs) Research Report. National Institute on Drog Abuse. LINK
  • Lajtos M., Reinhardt I: Az anabolikus szteroidok és mellékhatásaik. WebBeteg. 2022.06.22. LINK