Napjainkban egyre inkább tapasztaljuk, hogy a szakmailag hiteles források a lakossági felhasználók körében egyre kevésbé elfogadottak, s ezzel egy időben a szakmai szempontból (finoman szólva) megkérdőjelezhető hitelességű források erősen felértékelődnek. A jelenség általános, nemcsak a dietetikai, hanem minden tudományos kérdésben tetten érhető az élet minden területén. Ennek a jelenségnek az egyik kulcsfogalma a hitelesség, ami elég bizonytalan fogalom, de rendkívül fontossá vált napjainkra. A témáról volt már korábban egy írás, de most egy kicsit más irányból közelítem meg a dolgokat.
HITELESSÉG TÍPUSAI
Amikor hitelességről van szó, általában két megközelítésben lehet beszélni. Az egyik a személyi hitelesség, ami alapvetően az információt közlő, átadó (szak)emberhez kötődik, annak megítélésére szolgál. Nagy részben a megbízhatóság, becsületesség, illetve a szakmai szempontok személyes érdekek elé helyezése (vagy ennek legalább a látszata) köré épül, de ez ennél bonyolultabb dolog. A problémát itt az jelenti, hogy a személyiség-észlelésünk sosem objektív, nem azon kép alapján döntünk, amilyen a személy valójában, hanem amilyennek észleljük. E téren a személyes előítéleteink, a világképünk és a valóság-észlelést befolyásoló működésünk erősen torzító hatással bírnak – így fordulhat elő, hogy egy teljesen egyértelműen kókler szélhámosban sokak megtalálják szellemi életük világítótornyát.
A tárgyi hitelesség sokkal megfoghatóbb dolog, magát az információt, az információ forrását és a közlő csatornát minősíti. Az információ mögött álló evidenciák rendszerezhetők, megerősíthetők-cáfolhatók, vagyis jóval objektívabban kezelhetők. Fontos eleme a tárgyi hitelességnek a logikus érvelés, az érvelési hibáktól mentesség. Fokozza az adatok megbízhatóságát a tárgyilagosság, illetve a tények, a tényekre alapuló következtetések és a feltételezések szétválasztása. A tárgyi hitelesség esetén fontos elem az adatközlés forrásának visszaellenőrizhetősége.
Pont a fentiek miatt a tudományos életben a személyi hitelesség helyett a tárgyi hitelességen van a hangsúly, viszont a média és a „közbeszéd” pont az ellenkezőjére épít – és itt már érezhető az egyik olyan probléma, ami miatt nehéz a tudományos tényeket a széles közönség előtt bemutatni és képviselni. Amíg a tudományos érvekben (elvileg) marginális a személy jelentősége, addig a populáris kommunikációhoz nagyon kellenek az „arcok”, nagyon fontos a személyes hitelesség. Ezzel az a gond, hogy a legjobb tudományos kommunikátor is hátrányba kerülhet egy jól felépített kuruzslóval, de akár a szomszédasszonnyal szemben is, különösen ha a tudományos álláspont nincs szinkronba a megfigyelő világképével.
A tárgyi hitelesség kapcsán van még egy fontos dolog – a komplexitás kérdése. A tudományos jelenségek és az azokkal kapcsolatos információk egyre összetettebbek, bonyolultabbak, elvontabbak. Alapvetően egy tudományos publikációban kifejezetten jó pont, ha a szerző(k) a téma komplexitását jelzik, reflektálnak a kutatás limitációira és a területtel kapcsolatos bizonytalanságokra, továbbá a kutatás tanulságait nem egyszerűsítik túl. A laikus kommunikációban viszont ez pont fordítva van: az egyszerű információ tud terjedni – vagy eleve egyszerűsíteni kell az információt vagy az magától „butul le” a többszörös átadás során. Viszont az egyszerű megállapítások esetében sokkal könnyebb annak ellentmondó állításokat hozni, lerontva annak hitelességét.
AZ EVIDENCIA PIRAMIS
A tárgyi hitelesség kapcsán érdemes az evidenciák rendszeréről szót ejteni.
Az evidenciák rendszeréről rengeteget lehetne beszélni. Bár nagyjából azonos elvek alapján szerveződik az evidenciák rendszere, a gyakorlatban sok felbontásban találkozhatunk, az evidencia-piramisnak is több változata van attól függően, hogy épp milyen szemszögből vizsgálják. Minden szintről nem akarok most komolyabb elemzést lefolytatni, csak néhány tanulságot szeretnék kiemelni.
A háttérinformációk és szakértői vélemények minősülnek a tudományos megállapítások esetében a leggyengébb bizonyítékoknak, ugyanis befolyásolhatja a nyilatkozó szakértő személyes véleménye vagy akár ideológiai (vallás, politika, stb.) álláspontja. Ez a szint anekdotikus bizonyítékokkal is szorosan összefonódhat (személyes tapasztalat), s bár a tapasztalat fontos eleme a tudásnak, a tudományos bizonyító ereje alacsony. Ezen a szinten a kommunikáció sem feltétlen maximálisan pontos és igényes. A gyakorlatban viszont ezzel a szinttel találkozik a “lakossági felhasználó” a legtöbbet, hiszen a közmédia ezt a szintet tudja behozni.
A esettanulmányok köre még az a szint, ami elérhető és érthető szélesebb körben. Az ilyen esettanulmányok leginkább a figyelem felkeltésére alkalmasak, ezzel szemben sok helyen a kutatások eredményét egyből általánosítják, mint tényt. A másik gond, hogy ennek a szintnek van egy mimikrije, az anekdotikus érvelés, ami az egyik legerősebb érv a közösségi médiában, hiszen ha “a szomszédom látott olyat, aki már hallott erről”, akkor az már csak igaz lehet.
Mint az a fenti ábrán látható, a piramis alján a megfigyeléses (obszervációs) evidenciák láthatók, ezek viszonylag egyszerűen kivitelezhető kutatásokat tartalmaznak, de nagyon sok korlátozás fakad abból, hogy a megfigyelt mintára nincs hatása a megfigyelőnek, lényegében csak követi az eseményeket. Az igazán erős bizonyítékokra úgy lehet szert tenni, ha a kutatás maga a kísérlet alapfeltételeit és paramétereit is be tudja állítani, kiszűrve a zavaró és korlátozó hatások legnagyobb részét. Ezek kivitelezése és az eredmények feldolgozása is viszont már igényli az adott tudományterület és a kutatásmódszertan mélyebb ismeretét. A csúcson pedig a kutatási eredmények rendszerezett kritikai értékelése helyezkedik el – ez az értékelés nemcsak az eredmények összesítését jelenti, hanem magának a kutatás tervezésének, kivitelezésének hibáit is feltárja – és ha megnézünk egy komolyabb meta-analízist, elég keményen kiszórják a nem megfelelő minőségű kutatásokat. A gond ezzel csak annyi, hogy ezek már nagyon összetett elemzések, elég nehéz ezekkel befutni a szélesebb nyilvánosság kommunikációs színtereibe – és akkor lépjünk is át ide.
LAKOSSÁGI KOMMUNIKÁCIÓ
Mindenek előtt tisztázni kell, hogy itt nem arról van szó, hogy globálisan lehülyézünk mindenkit, aki nem rendelkezik 145 IQ ponttal és nincs legalább két doktorija kvantumfizikából és genetikából. Egyszerűen a helyzet az, hogy az embernek vannak biológiailag adott sajátosságai a gondolkodás terén és ezen komplex problémák megértése terén nem kevés nehézséget okoznak. Az információk feldolgozásának torzító hatásainak kiszűrésére a tudomány legalább 2 évszázados távlatban dolgoz ki újabb és újabb módszereket és még mindig van hova fejlődni – a lakossághoz ez viszont nem jut el, nem épül be a közoktatásba, így nem tud érvényesülni. Nem véletlen, hogy a legtöbb kommunikáció tele van kognitív torzításokkal, logikai érvekkel.
A lakossági körökben a hitelesség teljesen más módon épül fel, tudományos értelemben ez a fogalom itt nem is helytálló. A személyes hitelesség meghatározó szerepe miatt itt a forrás szerepe, a személyközi kapcsolatok válnak meghatározóvá: a személyes ismerőstől származó információ automatikusan „validálódik”. Nagyon erős torzító hatást jelent a vélemény-buborék: a személy azon forrásokat és információkat tekinti hitelesnek, melyek a saját álláspontjához közel állnak, míg az ezzel szembenállóknak a hitelességét leértékeli.
A mindennapi média-használatban a kritikai készség erőteljes csökkenése jellemző, a kritika lényegében a kötekedést jelenti, egy-egy részinformáció hiteltelenítésével. Klasszikus példa erre, amikor a Szlávik interjúból kiemelnek egy 10 másodperces szövegdarabot, egy teljes szövegből egy erősen vágott gondolat kiemelése a kontextusból kiváló alapanyag egy virtuális vírusként terjedő mémmé válik (ajánlom ez ügyben Adam Kucharski könyvét – A ragály szabályai – amiben az álhírek járványszerű működéséről is elmélkedtek).
A tömegtájékoztatás hatása ebben a jelenségben mindenképpen figyelmet érdemel, láthatóan a rossz információ rendre kiszorítja a tényekkel és bizonyítékokkal alátámasztott állításokat. A közösségi média virtuális terei alapvetően megváltoztatják a kommunikációs szokásokat és ezzel felerősítik a jelenséget. Még a valós profil mögül kommunikáló esetében is sokkal hajlamosabb torzulni a kommunikáció, az álprofilokra épülő troll-jelenség és a szándékos dezinformáció pedig tömeges mértékben van jelen. Erre információ-fogyasztóként nem vagyunk felkészülve.
Érdekes jelenség még a “tudományos mimikri”, vagyis az, hogy az áltudományos oldal úgy próbálja a tudományt kiszorítani, hogy annak külsőségeit ölti magára, vagyis a tudományos hitelesség külső jegyeit ölti magára, miközben annak a lényegi részét figyelmen kívül hagyja vagy akár konkrétan tagadja is.
TÁRSADALMI HATÁSOK
Végül, de nem utolsó sorban meg kell emlékezni a napjainkban előtérbe lépő, kifejezetten a dezinformációt szolgáló társadalmi jelenségekkel, melyek olykor közvetlenül a tudományos hitelesség rombolására törekednek, de ha ez nem is áll fenn, közvetve mindenképpen ez a hatásuk.
A fake news esetében olyan szándékosan publikált átverésekről van szó, melynek célja a propaganda terjesztés és félrevezetés (dezinformáció). Külön csavar az, amikor a fake news terjesztője az ellentmondó tényeket bélyegzi meg álhírként. Ez nemcsak a politikai kommunikációban bukkan fel (bár ott meglehetősen dominánssá vált), de a járványhelyzettel kapcsolatban is markánsan megjelent. Amikor a járvánnyal kapcsolatban egy téveszmét tényekkel próbál cáfolni az ember, akkor az egyik leggyakoribb válasz, hogy maguk a hatóságok, a gyógyszergyárak és egyéb érdekelt szervezetek hamisítják az adatokat, ezért nem valósak. Persze ezt az állítást nehéz igazolni és a valós adatokra sincs alátámasztás, de az érvet abban a közegben egy ilyen hozzáállás hitelteleníti.
Ez a jelenség átvezet a post truth (~igazság utáni világ) fogalmához, amiben a tárgyilagos tények már kevésbé hatnak a közvéleményre, mint az érzelmeken, személyes hiten alapuló érvek. Ez a jelenség a rendszerszintű, teljes társadalmakat átfogó téveszme-terjedést jelöli, amiben a tényeken alapuló valóságot egy fiktív univerzum helyettesíti. ennek erejét leginkább az adja, hogy már nem egyének és kicsi, marginalizált közösségek világa torzul, hanem a teljes társadalmi valóságra terjed ki a megtévesztés.
És még egy további fogalom, amivel érdemes megismerkedni, a morális pánik, ennek lényege, hogy egy jelenség az adott társadalom idealizált rendjét (életmódját, alapvető értékrendszerét, illetve konstruált, konszenzuális valóságát) fenyegető veszélyként tudatosul a társadalom tagjaiban. Ennek a jelenségnek az egyik fontos alapja az információk egyszerűsítése, az érzelmi (főként a fenyegetettség érzetéhez kötött) reakció és az erre épülő, erősen radikalizálódó válaszok. A morális pánik jelensége felerősíti az egyszerű, de erős fellépést sugalló válaszokat és erősen korlátozza az egyébként árnyalt, kevésbé egyértelmű, de objektív információk erejét.
MIT TEHETÜNK EZ ELLEN?
Spoiler alert: nem sokat. A tudományos információk hitelességével alapvetően a maguk szintjén nincs több gond, mint pár évtizeddel korábban, sőt, bizonyos értelemben talán jobb is a helyzet. Viszont ebből a közegből a lakossági kommunikáció terébe való átlépés sokat romlott: nem azzal van gond, hogy nem jut át egy tudományos információ, hanem azzal, hogy ez az átjutás olyan torzulással megy végbe, amit nehéz kezelni. Nyilván lehet az igényes kommunikációt folytatni, de ennek az elérő képessége nagy mértékben a fogadó közegtől is függ.
A járványhelyzettel kapcsolatban a kommunikációs terek erős torzulása is megfigyelhető, egy 3-5%-os kisebbség tölti meg hangosan a tereket a véleményével, miközben az ellenoldal nem kommunikál ilyen intenzíven. Mivel a hivatalos, központi kommunikáció finoman szólva is katasztrofális, így aztán teljesen reménytelen, hogy oldalról, mindenféle kommunikáció nélkül kommunikáló tudományos oldal képes legyen teljesen koherensen és hitelesen megnyilvánulni.
Átgondolva, hogy mit tehetnek a területen dolgozó szakemberek és a hiteles kommunikáció iránt elkötelezettek a megfelelő információ-átadásért, 3 pontban tudnám összefoglalni:
- Nagyon fontos a saját tudás felépítése hiteles, naprakész tudományos források használatával, szoros forráskritikával.
- A kliensek felé a kommunikáció nemcsak a tényszerű szakmai információk átadását jelenti, hanem a személyi hitelesség megteremtését is, erősen figyelembe véve az információ befogadójában lezajló pszichés-kognitív folyamatokat.
- Ismeretterjesztés, tudomány-népszerűsítés – aktívan vinni az információt a lehetséges színterekbe. Emellé fontos a kommunikációs képességek fejlesztése is, mert az első két pont enélkül nem tud érvényesülni.
Ha tetszett az írás, oszd meg másokkal is. Véleményedet, hozzászólásodat a Facebook oldalunkon várjuk! A honlapon található anyagok, információk egyike sem irányul betegség vagy betegségek diagnosztizálására, és nem helyettesítik az egészségügyi szakemberrel történő konzultációt.
Források:
- Evidence-Based Research: Levels of Evidence Pyramid. Waldenu. LINK
- Dannyi minkow: The Evidence-Based Medicine Pyramid! Chochrane blog. LINK
- Adam Kucharski: A ragály szabályai. Századvég kiadó, 2021.
- Kommentek viharában – A negatív kommentek pszichológiája. Mindset Pszichológia. 2021. július 4. LINK
- Fake news. Wikipedia. LINK
- Post-turth. Wikipedia. LINK
- Kitzinger Dávid: A morális pánik elmélete. Replika 40, 23–48.