Az index működését érintő változások miatt július végén úgy döntöttünk, hogy lezárjuk a blog.hu felületén való működésünket és megpróbálunk önálló lábra állni: az Alimento saját felületre költözik.
Nos, üdvözlünk mindenkit új otthonunkban. Az új honlap építgetése folyamatban van, csiszolgatjuk, formázgatjuk még a rendszert, emiatt kisebb-nagyobb barkácsolásokra kell még az elkövetkező időszakban számítani, de igyekszünk ezt végső soron a tartalom javára fordítani. Igyekszünk e téren is megügyesedni, de ilyen az informatika: mire megszokunk egy rendszert, jön egy újabb és kezdhetünk tanulni az alapoktól…
Az új helyre költözés egy olyan mérföldkő, ami miatt az eddigi munkánkat is áttekintettük és újragondoltuk a megjelenés tartalmi és formai kereteit is. Dolgozunk azon, hogy az új felület ne csak az eddigi szakmai hozzáállást vigye tovább, hanem bővüljön tartalmilag és formailag is (podcast és vlog és egyéb tartalmak megvalósításán is dolgozunk).
Ami a régi tartalmakat illeti: úgy döntöttünk, hogy a blog.hu felületére feltöltött cikkek a továbbiakban teljes körűen elérhetőek maradnak, a kommentszekciót viszont lezárjuk. Az új felületre az új tartalmak mellett a korábbi cikkek frissített, átdolgozott változatai is felkerülnek, a régi blogon is teszünk majd hivatkozást az új cikkekre (legalább egy ideig). Az alimento.hu felületén viszont nem lesz a cikkekhez kapcsolódó hozzászólási lehetőség, erre a Facebook oldalon biztosítjuk a teret.
A FOLYTATÁSRÓL
A honlap működésében megtartjuk az eredeti célkitűzésinket, a feldolgozott témák maradnak, egy kicsit a súlyozás és a témák lehatárolása módosul, ez az új menürendszer kialakításában fog látszódni.
- Fő témánk továbbra is a népszerű divat- és alternatív étrendi rendszerek, táplálkozási tévhitek bemutatása, kritikája.
- Ezzel együtt törekszünk az egészséges életmód, annak is az étrendi vonatkozásainak bemutatására. Az ismeretterjesztés vonalon általános táplálkozástudományi ismeretekre és egyes élelmiszerek bemutatására, vagy az egyes speciális étrendet igénylő eseteke, betegségekre is igyekszünk majd kitérni.
- Természetesen velünk lesznek témaként a komplementer (kiegészítő) és alternatív (természet)gyógyászati módszerek, azok alkalmazhatósági köre, korlátai és vadhajtásai.
- Mivel nagy érdeklődés van az étrend-kiegészítők iránt, ezzel a témával is szeretnénk foglalkozni. A téma jelentős része (főként a gyógynövények, gyógyszerek alkalmazása) gyógyszerészeti jellegű szaktudást igényel – ezt meghagynánk a téma szakértőinek, de akad így is szép számmal olyan kérdés és probléma, amiről tudunk írni (egész kis sorozat lesz belőle).
- Végül pedig a “minden más” kategóriában lesznek általános merengések az egészségről, az egészségüggyel kapcsolatos gondokról, összeesküvés elméletekről, csalásokról és még számos olyan dologról, mely étrendi-életmódi szempontból érdekes lehet – mondhatjuk úgy, hogy ide kerülnek a blog témájához többé-kevésbé kapcsolódó, de nehezen besorolható tartalmak.
A nemrég indított körkérdésben szép számmal kaptunk témajavaslatokat a jövőre nézve, azt hiszem, nem kell félni attól, hogy téma nélkül maradnánk. Tudom, hogy ezen felül COVID szezon is van, egyszerűen megkerülhetetlen a téma, a Facebook oldalunkon azért látjuk, hogy a koronavírusos témákra nagy igény van (tudom, ez nem az én érdemem, hanem a hivatalos tájékoztatás gyengeségét jelzi), emiatt ennek is szorítunk egy kis helyet a honlapon. Lehetőség szerint azért igyekszünk visszatalálni a saját felségvizeinkre és a táplálkozási és életmódi témákra fókuszálni.
Az Alimento tartalmak elérésének eddig egyik fő segítője az index kiemelések rendszere volt, ezzel a továbbiakban nem tudunk számolni. Marad a közösségi média, amiben legfontosabb az olvasók általi megosztás. Ezúttal kérünk mindenkit, aki követi az oldalt, hogy a munkánkat segítse majd a tartalmak megosztásával.
Végül, de nem utolsó sorban nagy köszönet Felek Mihálynak az eddigi közreműködésért, és Felek-Nagy Mártának a honlap szerkesztésében, építésében végzett munkájáért. És köszönjük mindenkinek az eddigi bátorító és elismerő szavakat, a javaslatokat, ötleteket.
NÉMI MEGEMLÉKEZÉS
Mivel tényleg lezárul a blog életének egy szakasza, néhány mondatban tényleg érdemes összefoglalni, meddig jutottunk, illetve honnan folytatjuk:
- Az Alimento blog 2013. november 12-én indult, a blog.hu felületén 2 514 napon át működtünk, ez alatt 171 cikk jelent meg – ez átlagosan havi 2. Egész éveket nézve a legtöbb cikk 2014-ben jelent meg (44) a legkevesebb 2019-ben (16).
- A legolvasottabb cikkek közül az egyiket épp induláskor (2013. november 13-án) követtük el, a Halálos húsleves című írás a mai napig a 3. legolvasottabb cikkünk 51,5 ezer megtekintéssel.
- A legolvasottabb tartalom egy kamu fogyasztószerhez kötődik (Hihetetlen fogyás indiai csalánnal), ez 2015-ben született és majdnem 63 ezer megtekintést számlál. Bár tudomásom szerint a pellengérre állított termék már nincs forgalomban, a cikket viszonylag sokan olvassák mai napig.
- A valaha volt „legerősebb nap” 39 543 lapletöltéssel 2017. június 13-án volt, a Szénhidrátoktól az édesítőszerekig című cikksorozatunk első részéhez köthető.
- A blog olvasottsága 2020. augusztus 11-én érte el a 2 milliót – reméljük az új helyen is legalább ekkora érdeklődést látunk majd…
Ha tetszett az írás oszd meg másokkal is. Véleményedet, hozzászólásodat a Facebook oldalunkon várjuk! A honlapon található anyagok, információk egyike sem irányul betegség vagy betegségek diagnosztizálására, és nem helyettesítik az egészségügyi szakemberrel történő konzultációt.