Tavaly év végén megjelent az OECD nagy egészségügyi összefoglalója, a Health at a Glance 2023. Ebből készült egy országjelentés is, ami csak az adott országra vonatkoztatva elemzi az adatokat, főként az EU tagországokhoz viszonyítva. A Hungary: Country Health Profile 2023 egy rövidke, 24 oldalas füzetke, de elég sok adatot tartalmaz. nyilván mélyebb elemzéseket nem fűz azokhoz, de ettől mivel mi belülről is látjuk a dolgokat, talán nem is szükséges. Ebből emelnék ki néhány érdekességet.
Várható élettartam adatok
Magyarország a várható élettartam tekintetében továbbra is a mezőny végén található – az ötödik legalacsonyabb az EU-ban. A szocialista országok mai napig egy különálló blokkot alkotnak az adatokban, ide tartozunk mi is. Lengyelország, Szlovákia e téren előttünk áll, Románia, Bulgária és két balti állam meg (még) mögöttünk. A 2010-2019 között egy komolyabb javulást tudhattunk magunkénak, mintha lassan, de zárkóznánk fel az EU mezőnyhöz. Természetesen a Covid-19 járvány ezt is átírta, több mint 2 évet vont le a várható élettartamból, ahonnan még vissza kell tornáznunk magunkat. érdekes lesz majd figyelni ezt a folyamatot. Minden esetre a 76 éves várható élettartam nem túl erős.
A várható élettartam egyes szegmenseiben sem teljesítünk túl jó: a 65 éves korra vetített várható élettartamban a férfiak 3,4, a nők 3,1 évvel vannak lemaradva. A 65 éves korban még egészségben várható életévekben is van hova fejlődnünk, a korcsoportra jellemző többszörös krónikus megbetegedések aránya és a jelentős akadályozottság mértéke is durván magasabb az EU átlagnál. Ennek gyakorlati következménye is van, pl. a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát sokan a korhatár emeléssel gondolják biztosítani, de hova emeljünk nyugdíjkorhatárt, ha a jelenlegi korhatárnál is a célcsoport nagy része már egészségügyileg munkaképtelen? Az időskori ápolási szükséglet biztosításáról vagy az aktív időskorról már ne is beszéljünk…
Halálozás
Haláloki statisztikában csupa civilizációs megbetegedés szerepel, ez mondjuk a fejlett államokra általánosságban jellemző. Ehhez érkezett a Covid járvány, ami ráépült, az adatok alapján a járvány nem kiváltott más halálozásokat, hanem ráépült azokra, a Covid-19 alatt egyedül az influenza volt az, ahol visszaesés volt. A jelenlegi magyar adatok alapján nem igazán jön be az előrehozott vagy más okból bekövetkező halálozások elmélete sem: a járványt követően nincs olyan visszaesés, ami azt mutatná, hogy az egyébként várható halálozások korábbra hozása lett volna a járvány hatása. Az ezer lakosra eső halálozási ráta 13,1 volt, ami semmilyen visszaesést nem jelez, továbbra is az egyik legmagasabb a régióban (az Uniós átlag 10-11 között ingadozik országtól, időszaktól függően, de még a közép-európai tömbben is magasnak mondható).
A halálozási okokban a daganatos megbetegedések helyzete egészen rossz, az előfordulásuk magasabb (férfiaknál 786 a 684 esettel szemben, nőknél 528 a 488 esettel szemben 100 ezer lakosra. De a kezelési kilátásokkal együtt nézve a halálozási kockázat magasabb, a magyar rákhalálozás az OECD mezőnyben is a legmagasabb. A vezető daganattípusok jelentős része pedig a megfelelő életmóddal megelőzhető, jól szűrhető és a jó arányban kezelhető kategóriába tartozik. gyakorlatilag rengeteg emberélet megy a kukába ebben az országban.
Ha a halálozásban szerepet játszó okokat nézzük, akkor a kockázatok között toronymagasan vezet a táplálkozás (elhízás, nem megfelelő összetételű étrend), majd jön a dohányzás, az alkoholfogyasztás. További faktor a légszennyezés, majd a fizikai aktivitás hiánya. A tényezőknél ki kell emelni, hogy ezek közül többnek erősen szociális helyzettől függő hatása van: a rosszabb szociális helyzetű személyek esetében mindegyik tényező markánsabban van jelen – rosszabb minőségű táplálkozás, magasabb dohányzás és alkoholfogyasztás jellemzi a szegényebb lakosságrészeket. A legszegényebb ötöd esetében az elhízás kockázata kétszeres a leggazdagabb ötödhöz képest. Egyes mentális betegségek esetében is markáns összefüggés látszik a szociális státusszal – nem mellesleg a magyar öngyilkossági ráta is a legmagasabbak közé tartozik az EU tagállamokban.
Arra már az EU jelentés nem tér ki, de más forrásokból tudjuk, hogy az egészségügyi ellátórendszerhez való hozzáférés hasonló eloszlásokat mutat, ha a gazdasági fejlettség (GDP, jövedelem, iskolai végzettség) területi térképeit összevetjük az egészségügyi mutatókkal (pl. várható élettartam), nagyon látványosak az összefüggések.
Egészségügyi rendszer
Az uniós monitoring rendszer figyelmét sem kerülte el az elmúlt évek erőteljes centralizációja és hogy az egészségügy megszűnt önálló igazgatási terület lenni a minisztériumok szintjén. Ettől azonban ez még működhetne akár jól is… de nem működik jól. Magyarország 2021-ben GDP-jének 7,4 %-át költötte egészségügyre az EU 11,0%-os átlagához képest – ez azért már mutat egy jelentős leszakadást. Ha mindezt vásárlóerőre fordítjuk (korrigálva a különféle szükséges gazdasági dolgokkal) akkor az jön ki, hogy Magyarország egy főre jutó egészségügyi kiadása (1 866 Euró) kevesebb mint fele az Uniós átlagnak (4 028 Euró). Kormányzati szinten lehet persze dobálózni forintmilliárdokkal, de ha ezt rendes pénzre átváltjuk, akkor már korántsem olyan vidám a helyzet.
A teljes kiadásokon belül a lakossági kifizetések aránya is jóval magasabb az uniós átlagnál (25% vs. 15%), ami azt jelenti, hogy a háztartások kiadásaiban az egészségügyi kiadások terhe magasnak mondható. Ez a lakossági teher részben rendszerbe épített (pl. gyógyszerkiadások részleges térítésével), de benne van az igénybevételeknek a magánegészségügy felé kényszerűségből történő tolódása a szolgáltatási rendszernek. Azt nem tudom, hogy a hatástalan készítményekre, beavatkozásokra önként fordított pénz mennyi lehet, érdemes lenne ezt is kutatni egyszer… gyanítom, hogy itt évi százmilliárdos nagyságrendű összegről beszélünk.
Az egészségügyi kiadások tekintetében mindenhol komoly lemaradásaink vannak, a legdurvább lemaradás talán a tartós ápolás-gondozás területén van, ahol a magyar kiadás az uniós átlag 10%-a. Ez vélhetőleg csökkenni fog, mert az ide tartozó feladatok jó részét az állam átszervezi a szociális területre, ráadásul itt egyre inkább érvényesül, hogy ennek terheit is a családra hárítja át az állam akár közvetlen gondozási feladatként, akár a költségek viselésében.
A teljes EU mezőnyben gondot jelent az orvosok és az egészségügy szakdolgozók biztosítása, de nagyjából mi vagyunk az az ország, ahol egyikből sincs elég. Ha összevetjük más országok adataival, a kelet-európai blokk országaiban vannak hasonló helyzetek még, de ez a kombinált hiány egészen ritka. Hatékony, megfelelő technikai felszereltséggel és megfelelő ellátórendszeri struktúrában talán még ez sem jelentenek akkora hátrányt, de a magyar egészségügyre a technikai fejlettség és a jó felépítés sem jellemző. Az ellátórendszer folyamatos ide-oda reformálása sem a hatékonyságot növelte eddig, csak a benne dolgozók és a betegek autonómiáját szűkítette, miközben az igazán problémás jelenségeket nem tudta megérinteni.
A rendszer hatékonysága
Ebből következik, hogy a teljes rendszer nem hatékony, nem hatásos. Az egészségügyi indikátorokból látszik, hogy a megelőzhető, kezelhető megbetegedések okozta halálozás nálunk kifejezetten magas, mi több: az uniós mezőny egyik legmagasabbja. Itt aztán lehet sorolni a jól mérhető problémákat az időskori influenza elleni oltások visszaesésétől a szűrővizsgálatokon való alacsony részvételig.
Magyarul: nincs megfelelő prevenciónk, hogy a betegségek kialakulását mérsékeljük, de ha kialakulnak a betegségek, akkor azokat időben észlelni és utána megfelelő módon kezelni sem képes a magyar ellátórendszer. Ennek eredménye pedig az, hogy a lakosság idősebbik fele halmozott krónikus megbetegedésekkel él együtt és olyan életviteli korlátozásoknak van kitéve, ami jelentős életminőség-romlást eredményez. És végül pedig a várható élettartama is jelentősen alacsonyabb.
Amiben talán jobbak vagyunk, azok a kielégítetlen egészségügyi szükségletek: a papíron kiterjedt rendszerhez valamilyen hozzáférés azért elérhető, bár megjelennek a szociális státusz okozta különbségek, más országokhoz képest ezek kifejezetten alacsonyak. Bár ehhez csendben hozzá tehető, hogy attól, hogy papíron valamilyen szolgáltatás valahogy (pl. helyettesítéssel) elérhető, még nem jelenti azt, hogy az rendeltetésszerűen működik is.
Összefoglalva
Magyarország a keleti blokk tagjaként jelentős hátránnyal indult az európai mezőnyben az egészségügyi kérdésekben, utoljára az 50-es években voltunk nagyjából közel az európai átlaghoz, utána jó pár évtizedig néztük, ahogy a hanyatló nyugat csak nem akar hanyatlani…
Most ott járunk, hogy az egykori keleti tömb egyes országai erősen elkezdtek felzárkózni, mi pedig egyre hátrébb csúszunk a relatív pozíciónkat tekintve. Az elmúlt évek egymásra rétegződő, olykor egymással ellentmondó reformjai az ellátórendszerben nem mutatnak érdemi hatást, továbbra is a sereghajtás a fő tevékenységünk. A jelenlegi adatokban nem nagyon van olyan paraméter, amiben kifejezetten jók vagyunk – de amúgy van ilyen, pl. a védőoltási rendszerünk kifejezetten jó.
Az adatokból látszik, hogy a helyzet az ország általános helyzetéhez mérten sem jó. Minden szinten/területen nagyon komoly előrelépések kellenének. A GDP arányos költést minimum az uniós átlagra kellene beállítani, de egyben a hatékony felhasználást is biztosítani kellene, hogy a rossz rendszerben ne szökjenek el a források. Hosszabb távon a prevenciós ellátási formákat irtóra meg kellene tolni, az egészségnevelés, a szűrések létfontosságúak lennének. Ezek többnyire csak évtizedes távlatban hoznának eredményt, de ezek nélkül nincs esély komolyabb javulásra. Nagyon kellene viszont a most megbetegedett személyek hatékonyabb felderítése és hatékony ellátása.
Ha tetszett az írás oszd meg másokkal is. Véleményedet, hozzászólásodat a Facebook oldalunkon várjuk! A honlapon található anyagok, információk egyike sem irányul betegség vagy betegségek diagnosztizálására, és nem helyettesítik az egészségügyi szakemberrel történő konzultációt.
Források: